2015. szeptember 6., vasárnap

Nyolcadik rész.♡

Káromkodásra és folyamatosan elrontott akkordokra ébredtem. Meg se mozdultam csak hallgattam. Az egyik gyorsan míg a másik lassan próbálta, még az első sort se tudták lejátszani mert elhibázták. Mindenki morgolódott. Hm.. írtak egy új dalt de nem tuják eljátszani? Az meg hogy lehetséges? Viszketett a tenyerem. Szívesen megpróbáltam volna én is eljátszani. Idegesített a bénaságuk.
- Hagyjátok már rá… - morgolódtam álmosan.
- Végre hogy felkeltél. Faszom nem tudom kiolvasni. Segíts! – hallottam valahonnan mögülem Ash hangját.
- Haha nem tudod kiolvasni a f*szod vagy mi? Amúy mit nyerek azzal hogy segítek? Elméletileg elég jók vagytok.. tudnotok kéne játszani a gitáron, nemde? – kérdeztem pimaszul majd felegyenesedtem. Emlékeztessetek hogy soha többet ne aludjak el az asztalnál, úgy hogy magam alatt van a lábam. Totálisan fájt és zsibbadt. Ropogtak a csontjaim, elaludtam a fenekem is. Ash nem nyugodott és addig próbálkozott míg sikeresen eljátszotta az első és fél sort de utána elakadt. A dallam kibaszott ismerős volt. A szemem körülbelül a hatszorosára kerekedett ki. Felpattantam a helyemről és ha Jake nem kap el, tuti hogy elterülök a padlón.
- Hol hallottad ezt? – kérdeztem Asht aki felemelte az ÉN füzetem. Igen azt A bizonyos füzetet. Kedvem támadt volna sírni. Vissza kell szereznem.
- Annyira lányosan írsz. Ki se bírom olvasni hogy mit írtál… - csóválta a fejét Ash.
- Ash add ide a füzetet most! – néztem rá mérgesen
- Gyere és vedd el.
- Ne szórakozz már. Csak add ide…
- A szövege még megy de a kotta már kevésbé. Játszd már el.
- Biztos hogy nem.. add ide a füzetet vagy megbánod. Ash gonoszan elvigyorodott és hangosan.. igen ismétlem, hangosan elkezdte olvasni. Az arcomról a bőrt is lekapartam volna. Elléptem Jaketől és botladozva indultam Ashyhez aki bosszantásból tovább olvasta a sorokat. A sírás határán voltam. Ahogy visszahallottam elég szar lett, erre ő pedig felolvassa. Odaérve hozzá, kiakartam kapni a kezei közül erre felemelte a feje fölé. Csapkodtam a mellkasát kétségbeesetten próbáltam visszaszerezni sikertelenül. Ugráltam, próbálta lehúzni a kezét mire ő átdobta Jinxxnek a füzetet. Igen most szórakoztak amit utáltam. Cicáztunk miközben én már komolyan a sírás szélén voltam. Nagyon koncentrálnom kellet nehogy elsírjam magam. Szívás.. és tudjátok hogy még mi az? Andyhez került a füzetem… igen. Pár lépésre megálltam tőle. Még mindig féltem.. uh hát tegnap eléggé kiakasztottam. Vonakodva néztem felé.
- Ha elénekeled elfelejtem a tegnapit. – ajánlotta fel Andy. Az ajkam rágtam. Nem tudtam eldönteni hogy komolyan gondolja vagy csak hülyéskedik. A szemei őszinteségtől csillogtak. Nagyot sóhajtottam. Ugyan Holly… egy dal még nem a világ vége.. megtudod csinálni… Biztattam magam. Mielőtt fejest ugrom a mély vízbe meg kell bizonyosodnom róla hogy biztonságos.
- Esküszöl? – néztem Andyre.
- Ígérem. – felelte. Idegesen ropogtattam az ujjaim. Zavarban voltam. Kurva rég nem énekeltem mások előtt. Feszengve, és még mindig zsibbadtan bicegtem Ashyhez a gitáromért. Miért is van nála? Mindegy.. Feszülten leültem a kanapéra. Idegesen ráztam a lábam. A srácok körém gyűltek. Már most izgultam ahogy néztek, pedig még el se kezdtem. Andy a kezembe adta a füzetet én pedig a bátyám kezébe nyomtam. Mély levegőt vettem, behunytam a szemem és elkezdtem gitározni és énekelni.

„I thought that I've been hurt before
But no one's ever left me quite this sore
Your words cut deeper than a knife
Now I need someone to breathe me back to life


Got a feeling that I'm going under
But I know that I'll make it out alive
If I quit calling you my lover
Move on


You watch me bleed until I can't breathe
I'm shaking, falling onto my knees
And now that I'm without your kisses
I'll be needing stitches
Tripping over myself,
Aching, begging you to come help
And now that I'm without your kisses
I'll be needing stitches”


„Azt gondoltam, hogy már megsérültem ezelőtt
De senki nem hagyott rajtam ekkora sebet
A szavaid mélyebben vágtak egy késnél
Szükségem van valakire, aki életet lehel belém

Van egy olyan érzésem, hogy lefelé megyek
De tudom, hogy élővé fogom ezt tenni
Ha abbahagyom a hívásodat, szeretőm
Gyerünk

Nézed ahogy vérzek addig, míg nem kapok levegőt
Reszketek, a térdeimre esek
És most már a csókjaid nélkül vagyok
Varratokra van szükségem
Elbotlok magamban,
Fájó könyörögni a segítségedért
És most már a csókjaid nélkül vagyok
Varratokra van szükségem”

Éneklés közben annyi régi emlék tört a felszínre. Azt hittem összeroppanok. Volt közöttük jó és rossz is. Rengeteg minden történt velem az életem folyamán. Kezdve a gyermekkorommal. A folytonos versengések Ashleyvel. Az a rengeteg veszekedéses, hülyeségek és az együtt töltött idő.. Igen az idő a legfontosabb az életben. Az ember lehet gazdag vagy szegény, szép vagy „csúnya” ezek nem számítanak. Kapja be a társadalom. A legfontosabb dolog az idő. Mikor valakinek közeleg az utolsó órája, csak egyet kíván. Bárcsak több időt tölthetett volna a szeretteivel. Szomorú dolog hogy az emberek pont a lényeggel nem törődnek. A társadalom csak magával tud törődni. Ez tény. Ami sajnos igaz. Mindig csak azzal foglalkoznak hogy ki hogyan öltözködik, a szülei mennyit keresnek, mennyire plasztikázott és hogy hány hapsi vágta már gerincre. Gusztustalannak tartom. Persze ha nekik is üt az óra időért epekednek. Hogy mennyi mindent megszerettek volna tenni az életben. Nagyon jól tudom ezeket mert hibás vagyok. Igen, én elvállalom. Sokszor választottam én is olyan jelentéktelen dolgokat mint például egy házibuli ahelyett hogy a szüleimmel töltöttem volna az ünnepek. Azt gondoljuk hogy ez semmiség, de honnan tudhatjuk hogy lesz-e még alkalmunk leülni velük beszélgetni vagy filmet nézni. Sosem tudhatjuk hogy mikor történik valami baj. „Ha megbántunk valakit, azonnal kérjünk bocsánatot mert sosem tudhatjuk hogy lesz-e még alkalmunk később bocsánatot kérni” A testvéremmel való kapcsolatom is elrontottam. Nem csak Ő hanem én is. Ezt is ki kell javítanom. Legalábbis megpróbálom. Kaptam egy lehetőséget hogy mindent helyrehozzak, többek között ezért is vagyok itt. Régen mindig vele voltam aminek nem örült de hát mint tudjátok ahogy az lenni szokott Ő volt ez egyetlen testvérem, és szükségem volt rá. Majd megszakadt a szívem mikor lelépett. Napokig csak sírtam. Senkihez se szóltam, alig ettem. Torival se álltam szóba. Bezárkóztam a szobámba és csak úgy voltam. Zenét hallgattam és kizártam a külvilágot. Nehéz időszakom volt. Akkor éreztem úgy tényleg Isten igazából azt hogy én csak az örök második vagyok. Itthon anyuék mindig Ashyt istenítették. Jajj Ash így meg úgy. Ha valami rosszat csinált szó nélkül hagyták. Persze ha én véletlen kiöntöttem a tejet egyből kiabáltak és jött a lecseszés. Kisebb koromban még annyira nem értettem és nem is érdekelt. De ahogy egyre jobban közeledtem a felnőtté válás felé megértettem. Kibaszott szar érzés másodiknak lenni. Senkinek nem kívánom az érzést, bár tudom hogy ez ellen nem sokat lehet tenni mert sajnos rengetegen érzik magukat jelentéktelennek. Örök vesztesnek és másodiknak. Olyan dolgokhoz nyúlnak amit nem kellene. Tudom.. tapasztalatból beszélek. A bátyám távozása után elkövettem életem legnagyobb hibáit. Alkoholhoz, cigarettához, gyógyszerekhez és a pengéhez nyúltam. Tudom nagyon nagy hülyeséget csináltam, mégis akkor a volt bennem a fájdalom hogy muszáj volt levezetnem. Pszichológushoz is jártam persze anyáék nem tudtak róla. Éjszakánként kísértettek a gondolataim. Az a tipikus „ennyit érek” érzés. Toboz számra szedtem a különféle nyugtatókat és az altatót. Vagdostam is magam hogy a bennem lévő mentális fájdalmat enyhítsem a fizikai fájdalmammal. Akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak. Elveszett voltam, sötétségben éltem. Igen utána jött a The Mob és Nick. Kirángattak a szürke hétköznapjaimból és elterelték a figyelmem mind az életemről mind a bátyámról. A zene lenyugtatott. Olyan számomra mint egy drogosnak az anyag. Sokat és keményen dolgoztam. Elkezdtem kifelé mászni a gödörből amibe beleestem. Szép lassan, apránként kezdtem felépíteni az életem. Abbahagytam a gyógyszereket és a pengét is leraktam. Alkoholt is kevesebbszer fogyasztottam de a cigaretta megmaradt. Az volt az egyetlen amit nem tudtam lerakni. Lassú és gyötrelmes időbe került de végül a srácok segítségével kimásztam a gödörből. Viszont sajnos nem sokáig élvezhettem a kint létet. Nick segített kimásznom a gödörből. Ez igaz viszont amiből kirántott, ugyan abba lökött vissza. Zuhantam, eléggé mélyre. Jelenleg is valahol lent vagyok de már megszoktam. Megfogadtam hogy soha többet nem leszek szerelmes. Ezekre az emlékekre megremegtem, kedvem lett volna üvölteni és sírni de tartottam magam. Megfogtam mindent és bevágtam az agyam legeldugottabb részébe. Azok a hibáim már a múlté. Összefoglalva eddig tanulságos életem volt és semmit se bántam meg hogy megtettem. Minden okkal történik. A dal végén előre félve nyitottam ki a szemem. Vigyorogtak mint a tejbe tök én pedig a legrosszabbra számítottam de nem! Ash szorosan átölelt.
- Büszke vagyok rád. – suttogta a fülembe. Nem is tudom hogy mikor mondott valaki utoljára ilyet. Jólesett hallani.
- Ash…
- Igen Holly?
- Büdös vagy… - muszáj volt mosolyognom azon hogy egyre jobban magához szorít. Viszont tényleg volt egy kis szaga a tegnapi koncert után…
- Jajj ugye tudod hogy mennyire szeretlek? – kérdezte és tudtam hogy vigyorog.
- Megfulladok… engedj már el.. Jake… segííts…
- Olyan jó titeket ölelkezni látni. – hallottam Jake hangját is.
- Ölelés.. – kiáltotta CC. Mindenkitől kaptam ölelést kivéve Andytől.
- Még hogy nem tudsz gitározni mi? – kérdezte Dr. Jinxx
- Nagyon ügyes voltál. Jobban toltad mint Ash. – mondta kedvesen CC.
- Mindenképp kell velem játszanod. – lelkesedett Jake.
- Mit? – kérdeztem vissza mire nevetni kezdett.
- Az én húgom. – Ash büszkén kihúzta magát mellettem majd nyomott egy nyálas puszit a fejemre. Andyre néztem aki karba tett kézzel, csendben nézett. A legrosszabbra számítottam. Már felkészültem lelkileg a minősítő véleményére de ehelyett csak átölelt. Szorosan.



- Soha többet ne higgy annak a seggfejnek.. rendben? Többet nem akarom azt hallani tőled hogy nem vagy tehetséges mert igenis az vagy. Szard le mások mit mondanak. Küzdj hogy a legjobb legyél. Oké? – suttogta a fülembe. A szívem kihagyott pár ütemet. Fogalma sincs mennyit jelent ez nekem. Mivel féltem hogyha megszólalnák előtörnének a könnyeim így csak bólogattam. A meghitt pillanatot Ash szakította meg. Khösz paszd meg…
- Ezt elrontottad…
- Úristen.. micsodát? – kaptam fel a fejem és mikor megláttam hogy a tegnap esti vagyis inkább ma hajnali rajzom nézni kedvem lett volna elásni magam.
- Totálisan elbasztad az arcát… - tanulmányozta a képet Ash.
- Mutasd! – nagy nehezen elengedtem Andyt és Ash mellé léptem.
- Ide egy majom fejét kellett volna rajzolnod…
- De bunkó vagy… áááh én meg azt hittem hogy totálisan elbasztam az állát és az arcán valamit erre te bejelented hogy majmot kellet volna rajzolnom.
- Sokkal jobban hasonlítana An… - még mielőtt befejezhette volna rácsaptam a mellkasára.
- Fogd be a szád unatkoztam tegnap…
- Jah hallottuk. – jegyezte meg Jinxx mosolyogva és Ash mellé sétált.
- Ti nem..?? Fuck… - éreztem hogy ég az arcom.
- Ohh… nem… nagyon nem. Túl hiszékeny vagy. – cukkolt Ash
- Kapd be a dákóm… - morogtam mérgesen.
- Szépen rajzolsz. – jegyezte meg Andy aki a rajzot nézte.
- Íííjj… hát ő…. béke ajándék. – vágtam rá szinte azonnal. A rákok megirigyelnék a színem annyira piros voltam. – Huhm… asszem megyek és beszélek anyáékkal… ha nem tetszik kidobod vagy megeszed. Nagyon elrontottam. Ne haragudj. – a választ meg se várva siettem a nagyszobába. Sok mindent újra kell gondolnom. Ha így folytatom problémák lesznek… Hjaj… miért ennyire helyes?

3 megjegyzés:

  1. Az utolsó sort én is elég sokszor szoktam kérdezni :D :) Imádom ezt a történetet *-* <3 :3 :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen :) Hamarosan hozom a következőt •×•

    VálaszTörlés
  3. Csak én olvastam énekelve a Stitches-t? :') szuper lett <3

    VálaszTörlés